Magyar csikós

Hunikum termék
   Készítette: Varczag György
   Festette: Kovács Olivér

Leírás:
A csikós jellegzetesen magyar mesterség.
A 19. században a jószágokat a nagy kiterjedésű pusztákon tartották. A pásztorok a jószággal együtt kora tavasztól késő őszig kint laktak a pusztán, sőt a telet is kint töltötték az állatokkal. Ennek előnye az volt, hogy csak az egészséges állatok maradtak meg.
A pásztorok királya mindig is a csikós volt. A csikós a ménesek őrzését végző, kemény ember, aki sokszor éjjel-nappal nyeregben ült. A csikósok maguknak a legjobb, leggyorsabb lovat választották ki a ménesből. A ménes terelése, a csikók nyereg alá törése, a lovak kifogása a ménesből tartozott a feladatai közé. Munka után, amíg a lovak békésen legelésztek, volt idő a lovakat és saját ügyességüket kipróbálni. Ilyenkor különböző mutatványokra is tanították lovaikat.
A lovak fektetése abból az időből származik, amikor a szegény legény, vagy a pusztai betyár a fegyveresek elől úgy bújt el a pusztán, hogy lovát lefektette egy cserje vagy egy földbucka mögé, majd ő maga a lova mögé bújt. Arra is megtanította lovát, hogy ilyenkor csendben legyen, ne nyerítsen, ne horkantson, akkor se ha puskaropogást, ostorpattogást hall.
Az ültetés természetellenes mód a ló számára, mégis teljesítette gazdája kérésére.
A csikósok legfontosabb munkaeszköze a karikás volt, ezzel terelték a ménest, de szabadidejükben a csergetésben is kipróbálták tudásukat. Ma már a csikósok is másként élnek, de az elődök tudását, hagyományait őrzik és továbbadják a következő csikós nemzedéknek.
A csikósok ruházata, felszerelése:
Ruházat: bőszárú ing-gatya, mellény, nyáron szűr, télen hosszú bunda tartozik hozzá. A kalap általában felhajtott karimájú, fekete színű, árvalányhajjal.
Ostor: rövid nyelű, hosszú, fonott bőr szíjjal. Legtöbbször maguk készítik, faragják-fonják.
Patrac: váz nélküli nyereg, nincs rajta heveder, amely a ló hasa alatt rögzítené.